recept-otletek.png

Itt az augusztus, és vele együtt jönnek az egészséges, nyári nassok! Olvassátok kedvetekre és fogyasszátok jóízűen!

Eléggé kézenfekvő, hogy nyáron, amikor végre sokféle, friss, hazai idény gyümölcs közül választhatunk, akkor a legjobb „nass” megoldás és tipp, hogy nyersen fogyasszunk belőlük minden nap változatosan. Viszont ezt azért mindannyian tudjuk – még ha nem is tesszük meg nap, mint nap – ráadásul, ha ennyiben maradnánk, akkor ez az írás igen kurta lenne.

Szóval összeszedtünk néhány receptötletet, amik finom és egészséges nassok, alternatívák lehetnek kisétkezésekre, desszertnek, köretnek stb.

Valószínűleg sokan egyetértünk abban, hogy amikor nassokról, snackekről, kisétkezésekről beszélünk, akkor fontos, hogy egyszerűen, gyorsan elkészíthető legyen, vagy gyorsan rendelkezésre álljon és például az is, hogy magunkkal vihessük. Tehát ne kelljen sokat gondolkodnunk rajta. Ezért összeírtunk néhány olyan receptet, amit könnyen és gyorsan el lehet készíteni, illetve olyanokat is, amelyeknek több időbe telik az elkészítésük, viszont utána több napig nem kell gondolkodnunk egy-egy kisétkezés miatt.

Egészségtudatos tipp:

Sajnos az átlag magyar ember nem fogyaszt elegendő nyers zöldséget, gyümölcsöt (teljeskiőrlésű gabonákat), és ezekből kifolyólag általában nem kielégítő a rostfogyasztásunk sem. Ehhez társul(hat), hogy a félkész, kész termékek, édességek fogyasztása viszont igencsak közkedvelt, amelyekben sokszor rengeteg hozzáadott cukor van.
Tippünk, hogy amikor az alábbiakhoz hasonló recepteket keresünk, sütünk-főzünk, készítünk, akkor figyeljünk arra, hogy apró változtatásokkal, sokkal egészségesebb verziót is készíthetünk. Így például a pite tésztát (és még sok másféle tésztát is) el lehet készíteni részben teljeskiőrlésű lisztből is, és általában a receptekben feltüntetett hozzáadott cukor mennyiségét jócskán csökkenthetjük anélkül, hogy a végeredmény ízén kellene aggódnunk.
Összefoglalva:
Zöldségekre, gyümölcsökre, teljeskiőrlésű gabonákra fel, a hozzáadott cukor le(csökkenthető)!

Jó étvágyat kívánunk!

Szabadon variálható édes és sós piték

A pitéknek több hatalmas előnyük is van: igazából csak egy jó alap pite tészta receptre van szükségünk; több adagot (egy 23-25 cm átmérőjű forma kiszolgál körülbelül 6 embert) készítünk egyszerre és; a végtelenségig lehet variálni a „tölteléket”.

Alap pitetészta recept

  • 125g hideg margarin vagy vaj
  • 200g = 3,5dl liszt (a lisztet is variálhatjuk, keverhetjük többféléből is)
  • 1 tk. só
  • 1 tk. cukor
  • 2-3 ek. hideg víz

Elkészítés:

A lisztet összekeverjük a sóval és cukorral. Hozzáadjuk a hideg darabolt vajat vagy margarint, összemorzsoljuk a liszttel. Ezután hozzáadjuk a vizet és összegyúrjuk. Az elkészült tésztát a hűtőbe tesszük fél-1 órára, hogy kicsit visszahűljön. Ha ez megvolt, akkor egy kb. 23-25 cm átmérőjű formába nyújtjuk, az alját megszurkáljuk villával, sütőpapírt teszünk a tetejére, amire valamilyen nehezéket teszünk (pl.: szárazbab), és 180°C-ra előmelegített sütőben 10-15 percet sütjük.
Közben el tudjuk készíteni a kívánt tölteléket, és végül töltelékkel együtt kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.

Édes töltelék arányok

40 dkg alapanyag (Érdemes ízeket kombinálni és így elosztva, például 20-20 dkg alapanyaggal számolni. Néhány tipp: meggyes-túrós; sárgabarackos-őszibarackos; almás-sárgabarackos; fügés-barackos; almás-szilvás stb.)

1 cs. vaníliás cukor (és további egészségtudatos cukrozás gyümölcstől és ízléstől függően)

Minket anno ez az ínycsiklandó recept indított el a pite készítés végtelen mezejére: http://sutidoboz.hu/epres-rebarbara-pite/

Sós töltelék arányok (ez tulajdonképpen a quiche névre is hallgató sós pite)

A sós töltelékeknél nagyon sokféle arányt lehet találni, ha a tojás-tejszín-tej arányokról beszélünk. Nekünk az vált be, hogy a tejszínt teljesen kihagytuk, a tej helyett pedig, – ha éppen van itthon – tejfölt, vagy joghurtot használtunk, de anélkül is működik.
Itt is érdemes az alapanyagokat és ízeket kedvünkre kombinálni, például: spenótos-cukkínis; vörös- és lilahagymás-olívabogyós; gombás-újhagymás; póréhagymás stb.)

Egy példa arányokkal és elkészítéssel:

  • 1 ek. olívaolaj
  • 1 finomra vágott vöröshagyma
  • 1-2 finomra vágott fokhagyma gerezd
  • 3 tojás
  • 1 dl tej
  • 1 csipet só és fekete bors
  • 1 db közepes durvára reszelt cékla
  • 2 db közepes durvára reszelt sárgarépa
  • 100g sajt (ha keményebb sajtot választunk, akkor lereszelve a tojásos masszába érdemes belekeverni, ha lágyabbat, akkor pedig kisebb darabokban – a töltelékhez hasonlóan – szétoszlatni egyenletesen a pitetésztán)

Egy serpenyőben megmelegítjük az olajat, majd üvegesre pirítjuk rajta a vörös- és fokhagymát. Alaposan felverjük a tojásokat egy tálban, hozzáadjuk a tejet (vagy amit választottunk), sózzuk és borsozzuk. Ha kemény sajtot választunk, akkor lereszelve hozzákeverjük. Az elősütött pitetésztán egyenletesen elosztjuk a durvára reszelt céklát, sárgarépát, és ha lágy sajtot választottunk, akkor kisebb darabjaiban azt is. Majd erre ráöntjük a tojásos keveréket, és készre sütjük kb. 20-25 perc alatt 180-200°C-os sütőben.

Saláták

A teljesség igénye nélkül, néhány nagy kedvenc.

Alma-cékla-sárgarépa saláta

1:1:1 arányban (vagy ahogy tetszik és ízlik) durvára lereszeljük az almát, céklát, sárgarépát, alaposan összekeverjük, majd ízlés szerint csurgatunk rá citromlevet, olívaolajat. Érdemes fogyasztás előtt egy kicsit még hűtőben pihentetni.

Sárgarépa-újhagyma saláta

Egy tálba locsolunk egy kis olívaolajat és citromlevet, apróra vágjuk az újhagymát, összekeverjük az olajjal, citrom levével, sózzuk és borsozzuk ízlés szerint. Ebbe beleforgatjuk a durvára reszelt sárgarépát. Hagyjuk hűtőben állni, másnapra még finomabb lesz.

Paradicsomos saláta alap

Lilahagymát, vagy újhagymát aprítunk és beleforgatjuk egy kis olívaolaj és citromlé keverékébe, picit sózhatjuk. Kisebb darabokra vágjuk a paradicsomokat és hozzákeverjük a hagymás alaphoz.
Majd ezt az alap salátát lehet továbbgondolni, mint például: friss kaporral és uborkával; friss bazsalikommal, uborkával, olívabogyóval, mozzarella sajttal stb.

Saláták és gabonák

Az előbbi salátákat is, és másféléket is lehet keverni különböző gabonafélékkel, és máris kész egy könnyű, finom nyári uzsonna, tízórai, vagy ebéd/vacsora köret. Próbáljuk ki kuszkusszal; bulgurral; barna és/vagy fehér rizzsel; quinoával; kölessel. Variáljunk, és kísérletezzünk bátran!

Gyümölcsök és gabonák

Könnyű, egészséges és finom ételeket készíthetünk még nyers gyümölcsökből, vagy azok pürésített változatából, például zabkásával, köleskásával, ragacsosra főzött rizzsel.

Smoothiek

A gyümölcs- vagy zöldségturmixnál egyszerűbb finomságot nehezen találni.
Vegyítsünk bátran és turmixoljunk! A Receptek között találtok sok-sok ötletet.

2019.08.03.